Egyszer egy hatalmas varázsló

Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy egész királyságot, ezért megmérgezte a kutat, ahová inni jártak az emberek. Aki ivott a vízből, az megőrült. Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból, és mindenki megőrült a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló. A király aggódott a népéért, és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit, és nem voltak hajlandók betartani őket. Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket. Sőt, összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le. A király elkeseredett, és kész volt elhagyni a trónt, de a királynő megállította, és azt mondta:
„ Most pedig odamegyünk a kúthoz, és mi is iszunk belőle. Akkor olyanok leszünk, mint ők.”
És így is lett: a király és a királynő ittak az őrület vizéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek beszélni. Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyunk van - miért ne kormányozhatná továbbra is az országot? Az országba visszaköltözött a nyugalom, bár lakói egész másként viselkedtek, mint a szomszédaik. A király pedig békében uralkodott élete végéig.
Paulo Coelho

Volt egyszer egy madár

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt, mi lesz ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan."
De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra,a mikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztett értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
"Miért jöttél?"- kérdezte a halált.
"Hogy újra együtt repülhess a madaraddal"- felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám volna szükséged, hogy újra találkozhass vele.
Paulo Coelho

Nagy bátorság kell ahhoz

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
Márai Sándor

Azt akarom, hogy nézz

Azt akarom, hogy nézz, de azt is akarom, hogy erről ne tudjak.
Paulo Coleho

Az alaptörvény kimondja

Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan negatív eredményt hoz. Ennek megfelelően ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba - és a siker, ahelyett, hogy elkerülné, elkezd felé áramlani.
Norman Vincent Peale

A vágyaknak

A vágyaknak, még a legártatlanabbaknak is, az a bajuk, hogy alávetnek másnak, és függővé tesznek bennünket.
Anatole France

A sirály az öböl partja fölött szállt

A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből, és megkérdezte a rágcsálót:
- Hol vannak a szárnyaid?
Minden állatnak megvan a maga nyelve, és az egér nem értette, hogy mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy, furcsa valami, ami a testéből nő ki.
„Biztosan beteg szegény” – gondolta az egér.
A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja, és azt mondta:
- Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.
Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot, és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. „Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit” – gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre.
Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot, és egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé.
De ahogy telt-múlt az idő, újra hozzászokott saját kis egérlétéhez, és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, nem volt több egy szép álomnál.
Paulo Coelho

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra. Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat. Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához. Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst. Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat. Kábító és előkelő, rettenetes halál. A téves gondolkodás a lélek öngyilkossága. Mérgezés. Az ábránd vonz, hízelkedik, csal, átfon s a végén bűntársává tesz. Bevon a lelkiismerettel űzött szemvényvesztő játékába. Elbájol. Aztán tönkretesz.
Victor Hugo

Mindenki kétféle beállítottságú lehet

Mindenki kétféle beállítottságú lehet az élete során: vagy épít, vagy ültet. Az építőknek akár évekbe is beletelhet, mire elvégzik a feladatukat, de idővel befejezik, amin dolgoznak. Ekkor megállnak, és a saját maguk által épített falak rabjaivá válnak. Az építkezés befejeztével az élet elveszti értelmét. Akik ültetnek, olykor viharokkal küzdenek és az évszakokkal, és csak ritkán pihennek. A kert azonban, az épülettel ellentétben, soha nem áll meg a növekedésben. Azzal pedig, hogy állandó figyelmet követel, egy nagy kalanddá teszi a kertész életét.
Paulo Coelho

A szenvedély miatt

A szenvedély miatt az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni. És sokan megijednek tőle, mert amikor megjelenik, összetör minden régit, ami az útjába kerül. Senki nem akarja szétrombolni az életét. Ezért sokan távol tudják tartani maguktól ezt a veszélyt, és képesek fönntartani egy olyan házat, amely belülről már rothad. Ők a tudatosság mérnökei. Mások épp az ellenkezőjét gondolják: gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, és azt várják tőle, hogy minden problémájukra megoldást nyújtson.
Paulo Coelho

Mindig van a világon egy ember

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és a kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Másképpen az emberi nem álmainak semmi értelme nem lenne.
Paulo Coelho: Maktub

Minden bimbó csak egyszer virágzik

Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.
Henri-Frédéric Amiel

Fárasztó mindig csak kívánni

Fárasztó mindig csak kívánni, és soha ki nem elégülni.
Honoré de Balzac

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok?

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
Alkyoni Papadaki

Milyen színű a szomorúság?

- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
- Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
Alkyoni Papadaki